Tornácos vendégház
Minden kedves vendégünket
vendégváróval fogadjuk!

Tájház


A Bányásztemplom mellett, a plébánia és a régi katolikus iskola szomszédságában található 17. századi épületbe lépve több generációnyit ugorhatunk vissza az időben. A négy helyiségből álló ódon házban több apró kiállítás mutatja be a település utóbbi évszázadait. Az első, úgynevezett tiszta szobában az egykori nagybörzsönyi ércbányászati Múzeum anyaga kapott helyet, mely bemutatja a helyi bányászat történetét és a hegységben előforduló ércesedések, ásványok jelentős részét.
A változatlan formában ránk maradt szabad kéményes konyhában a 20. század elején élt nagybörzsönyi német háziasszonyok konyhai felszerelésével és ételkészítési módszereivel ismerkedhetünk meg.
Ugyanennek a korszaknak a berendezései tárgyait és a helyi, nagybörzsönyi német viseletet csodálhatjuk meg a hátsó szobában.
A leghátul található apró kamrában a ház körüli munkához és a különböző kézműves mesterségekhez tartozó tárgyakkal és munkafolyamatokkal találkozhatunk. A kb. húsz méter hosszú, egy méter széles alapfalakkal rendelkező épület alatt hűvös pince található, amelyben egykor a híres nagybörzsönyi borral teli hordók sorakoztak.

A Tájház szerdától-vasárnapig 10-16 óráig tart nyitva.

Forrás: nagyborzsony.hu
Tornácos vendégház - 2634 Nagybörzsöny, Széchenyi u. 49/a. -Tel: 20-470-5802 - E-mail: katalin.csomor@invitel.hu